Cikkszám: 4871
Egyedileg sorszámozott extrán limitált gyönyörű megjelenésű biológiai szakkönyv.
Jelenleg megvásárolható, sorszámozott példányok száma, nagyságrendileg: 7-9 pld
Igény szerint dedikált példányt tudunk küldeni!
Szerkesztette: Dr. Tóth Tamás
Kiadó: A/3 Kft.
ISBN: 978-963-88110-8-0
Megjelenés: 2023.01.20.
Kötés: Keményfedeles-cérnafűzött
Oldalszám: 304
Méret: 297 mm x 210 mm - A4
Illusztrációk: Színes fényképek, térképek, grafikonok és táblázatok
Kivitel: Teljesen színes kivitelben, keménytáblás-cérnafűzött kötésben, minőségi 150g műnyomó kartonon, UV lakkozott egyedi borítóval, sorszámozott limitált kiadvány.
A kötet szerzői:
-Tóth Tamás
-Sós Endre
-Sós-Koroknai Viktória
-Goran Susic
-Gál János
-Marosán Miklós
Bevezetés:
A jelen munka tárgyát képező szárnyas dögevők nevének
hallatán a legtöbb embernek valamilyen egzotikus útleírás,
vagy film jut az eszébe, holott ezek a madarak
valaha Magyarország és a Kárpát-medence megszokott
látványosságai közé tartoztak. Éppen ezért nem véletlen,
hogy nyelvünkben külön elnevezéssel illetjük ennek a
csoportnak a tagjait. Maga a keselyű kifejezés is ezeknek
a madaraknak a „kese” vagy „kesely” színére utal (HERMAN
1877), amely megállapítás azonban természetesen
a csoport nem minden fajára igaz, ahogyan azt a későbbiekben
látni is fogjuk.
Ezek a madarak régóta mély benyomást tesznek az
emberre, így nem csoda, hogy számos nép vallásában és
mondavilágában is feltűnnek ezek a dögevők. Így például
Anonymus (1989) szerint két egyiptomi istenség is létezett,
akiket keselyű formában ábrázoltak. Ugyanez a
szerző egyúttal azt is elmeséli, hogy egy egyiptomi legenda
szerint Salamon király egyik sivatagi útján megkérte
a keselyűket, hogy keringjenek a feje fölött, hogy ő maga
így árnyékban legyen, ám a ők nem teljesítették a király
kérését. Ezért Salamon megátkozta ezeket a dögevőket,
hogy csupasz fejjel járjanak-keljenek a világban. A mondával
szemben azonban az említett szerző úgy véli, hogy
a kopasz fej és nyak a táplálkozásban egyértelműen
hasznos lehet, ám elképzelhető az is, hogy szerepük van
a hőszabályozásban. V. (1921) beszámol egy Plinius által
elbeszélt mondáról, miszerint Aiszkhüloszt, a hírneves
tragédiaköltőt egy teknős ütötte agyon, amelyet egy sas
ejtett a kopasz fejére – azonban itt meg kell jegyeznünk,
hogy a kérdéses madár akár egy saskeselyű is lehetett,
amely ily módon szokta feltörni ezeknek a hüllőknek a
páncélját. Az utóbb említett fajjal kapcsolatban azt is tudjuk,
hogy az ókori görögök szent állata volt, majd a római
császári hatalom jelképeként és egyben a Német-római
Birodalom címerállataként is ismertté vált (Pintér 1997).
A keselyűknek a különböző népek regevilágában betöltött
szerepéről részletesen értekezik Krenedits (1900) is, aki
szerint őseink turul madara is a keselyűktől eredeztethető,
habár ez a felfogás ma sem közkeletű.
Rendszertanilag a keselyűk két részre oszthatóak úgy,
mint újvilági és óvilági keselyűkre, amelyek közül az
előbbi csoport tagjai a gólyákkal állnak rokonságban, míg
óvilági rokonaiknak a sasokkal és a sólymokkal voltak
közös ősei (Anonymus 1989, Sibley & Monroe 1990).
Ezzel kapcsolatban Haraszthy (1990) leszögezi, hogy
Európában, Afrikában és Ázsiában összesen 14 óvilági keselyűfaj
él, míg az újvilágiak csak az amerikai kontinensen
honosak. Érdekes különbség a két csoport között egyebek
mellett az is, hogy míg az óvilági fajoknak nincsen szaglásuk,
addig egyes újvilági rokonaik, mint pl. a pulykakeselyű
(Cathartes aura) rendelkeznek ezzel a képességgel
(Anonymus 1989, Sibley & Monroe 1990). Ezzel szemben
viszont korábban hazai vadászaink úgy vélték, hogy
a nálunk megforduló keselyűk a szaglásukkal találják
meg a tetemeket, amit logikai érvek felsorakoztatásával
már Bársony (1924) is cáfolt, aki azonban akkoriban úgy
vélte, hogy bár ezek a madarak rendelkeznek bizonyos
szaglással, de a zsákmányszerzésben mégis elsősorban a
látásukra támaszkodnak.
A keselyűknek Magyarország jelenlegi területén való
előfordulására minden bizonnyal utalnak azok a helységnevek,
amelyek ezekkel a madarakkal hozhatók összefüggésbe.
Így Dornyai (1925–26), valamint Dudás
(2002, 2004) is olyan földrajzi neveket sorolnak fel, amelyek
nézetük szerint igazolhatják ezeknek a dögevőknek
az egykori fészkeléseit az adott térségben, s a földrajzi
neveknek ezt a felsorolását néhány magunk által gyűjtött
adattal kiegészítve az alábbiakban mutatjuk be:
• Nagy-keselűhegy (322 m), Tatabánya
• Keselyűhegy (451 m), Bakony, Cuha-völgy
• Keselűhegy (137 m), Balatonfőkajár
• Keselyűhegy (154 m), Polgárdi és Szabadbattyán között
• Keselűi-dülő, Szepezd
• Keselyű-hegy (444 m), Bükk-hegység
• Keselyűrét, Zempléni-hegység
• Keselyűhegy, Heves-Borsodi-dombság
• Keselewberwk, Zala megye (már 1256-ban említették
az írások)
• Keselyűs (Tolna megyei település)
• Keselűkő, Trencsén megye (ma Podhradje, Szlovákia)
Habár manapság már nem fészkelnek Magyarországnak
sem a mai, sem az egykori határai között (Horvátországtól
eltekintve) ezek a madarak, hanem csak
kóborlóként vetődnek el hozzánk, érdekes és érdemes
rendszereznünk mindazt, amit ezekről az állatokról tudhatunk.
Különösen fontos ez azért, mert a jelen munka
tárgyát képező négy fajból három ma is természetvédelmi
oltalom alatt áll hazánkban (a negyedik faj felbukkanására
alig van esély), és gyakran felmerül egyik vagy
másik fajuk visszatelepítésének kérdése is. Ebből a szempontból
rendkívül hangsúlyos, hogy megértsük, hogy
milyen változások vezettek ezeknek a madaraknak az eltűnéséhez,
hiszen a múlt folyamatainak ismerete nélkül
nem érthetjük meg és nem tudjuk modellezni a jelen és
a jövő eseményeit sem. Éppen ezért munkánkban nagy
súlyt fektettünk arra is, hogy a rendelkezésre álló adatok
alapján megpróbáljuk felvázolni azokat a környezeti változásokat,
amelyek a keselyűk kipusztulásához vezettek
a térségben, s reméljük, hogy a jelen munka segíteni fog
abban, hogy Kárpát-medence zoológiai történetének egy
fehér foltját kiszínezzük.
Legyen Ön az első hozzászóló!
